A magány nem kérdez rá az életkorodra.
Nem érdekli, hány gyertyát fújtál el legutóbb. Nem nézi a diplomáidat, a gyűrűdet, a gyerekeid számát, a szocialmédia profilodat. A magány egyszerűbb ennél. Leül melléd, és marad.

Anna harminckilenc éves. Reggelente időben kel, dolgozik, válaszol az e-mailekre, mosolyog a boltban, megköszöni a kávét. Senki nem mondaná rá, hogy magányos. Ő sem mondaná. Mégis, amikor este bezárul mögötte az ajtó, a lakás a hangja elnémul, már nincs kihez szólna. Ha felszisszen a vacsora főzés közben, mert megégette az újját, nem kérdezi meg senki a nappaliból, hogy „mi történt?„ A falak nem kérdeznek. A csönd nem vitatkozik.

És ez a csönd az, amiről ritkán beszélünk, és nehezen felismerhető amikor depresszióról beszélünk.

A magány mint pszichológiai kockázati tényező

A modern pszichológia egyre pontosabban fogalmaz; a magány nem érzelmi állapot, hanem kockázati tényező.

Nem az számít, hogy hány ember vesz körül, hanem az, hogy van-e biztonságos kapcsolódás. A WHO és számos európai mentálhigiénés kutatás szerint a tartós magány:

• növeli a depresszió kialakulásának esélyét,
• fokozza a szorongásos zavarok előfordulását,
• a pszichoszomatikus megbetegedések számát
• emeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát,
• gyengíti az immunrendszert,
• hosszú távon pedig hatással van a kognitív funkciókra is.

Ez idegrendszeri válasz.

Az emberi idegrendszer kapcsolódásra született. Van bennünk egy csendes belső jelzőrendszer, amely szüntelenül pásztázza a világot: biztonságban vagyunk-e, vagy védekeznünk kell. Amikor ez a biztonság hiányzik, a rendszer nem kérdez – túlélésre kapcsol. És ebben az állapotban a lélek lassan elhalkul. Itt kezdődik a rejtett depresszió.

Amikor majdnem minden működik, akkor is lehetnek jelek

A depresszió nem mindig látványos.
Nem mindig jár sírással, visszahúzódással vagy teljes leállással. Gyakran egészen másképp mutatja meg magát.

Sok érintett így fogalmaz:

• „csak állandóan fáradt vagyok”
• „nincs kedvem emberekhez”
• „minden rendben, mégis üres”
• „nem élvezem azt, amit régen igen”

Klinikai értelemben ezek nem különálló címkék, hanem depresszív tünetek, amelyek akkor is jelen lehetnek, ha az érintett továbbra is dolgozik, teljesít és látszólag működik. A pszichológia ezt funkcionáló depresszív állapotként írja le: a mindennapi élet fenntartható, miközben az érzelmi kapcsolódás, az öröm és a belső motiváció fokozatosan elszegényedik.

Ez az állapot különösen gyakori tartós magány esetén, életkortól függetlenül. Fiatal felnőtteknél, középkorúaknál és időseknél egyaránt megjelenhet – gyakran hosszú ideig felismeretlenül.

És van egy jel, amely ilyenkor szinte mindig változik.
Nem a szavak tartalma, mert bármit mondhatunk ami nem is biztos, hogy úgy van.  Hanem a hang tónusunk. A hang nem hazudik.
Pszichológiai és neurológiai kutatások igazolják, hogy depresszió esetén:

• csökken a beszéd érzelmi variabilitása,
• laposabbá válik az intonáció,
• nőnek a beszédszünetek,
• lassul a tempó,
• beszűkül a hangdinamika.

Ez nem tudatos. Ez az idegrendszer állapota. És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol a jövő nem elvont fogalom, hanem konkrét eszköz.

Van egy új irány a depresszió megelőzésében

Egy nemzetközi jövőkutató konferencián egy hangalapú depresszió-felismerő szoftver tesztüzeméről számoltak be. A szoftver képes felismerni azokat a mikroakusztikai mintázatokat, amelyek a depresszió korai szakaszában jelennek meg:

• beszédritmus-változás,
• hangmagasság-ingadozás csökkenése,
• érzelmi tónus beszűkülése,
• fáradtságra és reménytelenségre jellemző vokális jelek.

A cél, hogy házi orvosok támogatást kapjanak a depresszió kiszűrésében, mert a depresszió számos pszichoszomatikus jel formájában testi és egészségügyi tüneteket produkál, amit a nem hollisztikus szemlélettel dolgozó házi orvos nem tud kiszűrni.  nem az ellenőrzés, hanem a megelőzés.
Hogy akkor jelezzen, amikor még van mozgástér. Amikor még nem zuhanás, csak elcsúszás történik.

Ez különösen fontos a magányos emberek esetében, ahol nincs külső visszajelző rendszer.

Mit tehetünk mi – ma?

A technológia nem helyettesíti az embert.
De emlékeztethet arra, amit hajlamosak vagyunk nem meghallani. Ezért tervezhetünk emlékeztetőket, használhatunk appokat, vagy fordulhatunk szakemberhez aki havi vagy kétheti rendszerességgel támogatást ad.

 A magány normalizálása

A magány nem szégyen. Nem kudarc. Nem személyiségjegy. Állapot, és ezáltal változtathatunk rajta.

A depresszió újradefiniálása

Nem csak az számít érintettnek, aki nem kel fel az ágyból. Aki érzelmileg eltűnik, ugyanúgy segítségre szorul.

A kapcsolódás új formái

Nem mindenki családban él, vagy lehet, hogy távol él a családjától. Nem mindenkinek van párja. A pszichológiai biztonság nem státuszfüggő, hanem minőségfüggő.

 Külső, szakmai jelenlét

A mentális egészség nem önsegítő projekt. A külső, elfogulatlan figyelem idegrendszeri szabályozó tényező.

A történet nem az életkorral kezdődik

A depresszió nem válogat, a korosztályok között. A magány sem, egy fiatal egyetemista aki távol él a családjától is lehet magányos, a fiatal felnőttnél, aki egyedül él egy városban, lehet, hogy fel sem merül környezetben, épp ezért olyan veszélyes, mert a jelek elvesznek egy vélelmezésben.
Vagy a középkorú vezetőnél, akihez mindenki kérdéssel fordul, de senki nem kérdez vissza.
Ott van az idős embernél, akinek már nem csörög a telefon, és ha lemegy a boltba sem beszél hozzá senki. A minap az üveg visszaváltó automata előtt szóba elegyedett velem egy idősebb hölgy aki elmondta, ma már harmadszor van a boltban, láthatóan társaságot keresett. A sorban várakozva elégedetlen mogorva megjegyzésekkel illetett mindenkit amikor megszólított egy kérdéssel, 3-5 perc várakozásunk alatti beszélgetés után, mosolyogva búcsúztunk egymástól. Minden nap tehetünk egymásért a szocial média okozta hamis magány ellen, ami azzal a hamis illúzióval kergeti az embert, hogy a több száz ismerőssel kapcsolata van, pedig valójában lassan már annak az élvezetét is elveszi a reklámok sora, hogy bepillantottunk egymás életének örömteli pillanataiba.

Figyeljünk egymásra, járjunk közösségbe, keressük meg a számunkra legjobb szakembert aki nem a hibáinkat keresi, hanem támogatást nem gyógyszerrel akarja megoldani a problémáinkat.

És az első jeleknél is már tegyünk magunkért

És van még valami, amiről ritkán beszélünk, a lélek nem csak gondolat, hanem test is.

Képesek vagyunk tudatosan is támogatást nyújtani magunknak. Mozgással, ritmussal, érintéssel, nevetéssel, kapcsolódással. Egy séta, ami megemeli a dopamint. Egy ölelés, ami oxitocint szabadít fel. Egy jóleső fáradtság, ami endorfint hoz. A szerotoninért pedig egészen apró dolgokkal is tehetünk. Mint például egy reggeli séta a fényben,
amikor a szemünk végre találkozik a nappallal, vagy éri az arcunkat.
Egy ritmusos mozgás, ami nem kifáraszt, csak visszahoz a testbe.

Egy csésze tea csendben, telefon nélkül. Egy kipipált feladat, bármilyen kicsi is, tekintsünk vissza sikerként az elvégzett feladatainkra. Egy kutya megsétáltatása, ahol nem mi irányítunk mindent, csak együtt vagyunk.

Egy kellemes illat, ami emlékeztet valamire, ami egyszer már jó volt. Egy rendszeres alvásidő, ami megtanítja a testet megnyugodni. És ott van a  szauna csendje, ahol az izmok elengednek, vagy egy illatos gőzfürdő párája

Ott vannak az illat emlékei, az aromák, amelyek megkerülik a gondolatot, és egyenesen az idegrendszerhez szólnak

A jövő technológiája hamarosan figyel, és segít a felismerésben, de az igazán fontos, hogy mi tegyünk a megelőzésért, és figyeljünk magunkra és a környezetünkre is. Támogatásért keresd a https://csaladmentorkozpont.hu/

Gyulai Szilvia

https://csaladmentorkozpont.hu/kapcsolat